2012.05.06.

Club Karos Spa**** superior béna marketing akciója, avagy Erdei Krisztina alattomosan spammel

club karos spa gagyi spammerek

Ha meg akarod tudni, mely ágazatok vannak válságban, akkor csak nézz bele a spam mappádba. Most éppen egy zalakarosi szálloda érezte úgy, hogy egy kis spam kampánnyal lendít egyet a bevételeken.

A béna spam lényege az, hogy 3 napra te lehetsz a szálloda igazgatója. Mondhatom, nagy lehet a baj, ha már az igazgatót (és a bérét) is meg kell spórolni.

Na de nem úgy van az, hogy valaki beesik az utcáról, és azt mondja, én leszek az új igazgató! Előbb ki kell töltened egy űrlapot, hogy bekapcsolódhass egy "nagyszabású játékba", aminek a fődíja a 3 napos igazgatói státusz, ill. fel kell iratkoznod hozzájuk (az email címeddel). Csak tudnám, mire ez a körülményeskedés, amikor _ehhez_ a spamhez nem kellett feliratkozni?!

De nincs még vége. Ugyanis meg kell adnod 5 "barátodat", akiknek majd szintén elmegy ez az alattomos spam, de immár a te ajánlásoddal, mert ugye valahogy ki kell játszani azt, hogy nem céges email címekre nem szabad spammelni, de a szabályozás arra nem terjed ki, ha egy zalakarosi szálloda pár hülyét bepaliz, hogy ők spammeljenek meg téged.

De jobban átgondolva nem is hülyeség ez, én el is vállalnám a kinevezést. Az első dolgom az lenne, hogy az én regnálásom alatt a WC-t pucolnák az elkövetők, majd páros lábbal rúgnám ki azokat, akik a spamben benne voltak, legelső helyen egy Erdei Krisztina nevű spammert, aki elkövette ezt a béna spamet.

Persze az is lehet, hogy ez a spam már az egyik 3 napos igazgató elfuserált marketing akciója. Remélem, ebben az esetben (is) a Hotel Karos SPA kártalanítja a spam címzettjeit, mondjuk egy 3 napos full extrás ellátással. Jó lesz Zalakaroson is, csak olyan szállodában legyen, amelyik tiszteletben tartja a potenciális látogatóit, és nem spammeli őket. De a Club Karos SPA nem ilyen. Kivácsi vagyok, hogy Tóth István "felelős vezető" is rábólintott-e erre a gagyi spamre?

Miközben pedig írtam a post-ot, elkövettem egy typo-t, így írtam a szálloda nevét: Club Karos SPAM. Végül is...

 

A spam pedig így nézett ki:

 

Legyen 3 napig Ön a szállodánk igazgatója!

Vegyen részt Ön is a Hotel Karos SPA**** és a Club Karos SPA**** közös, nagyszabású játékában!

http://landing.clubkaros.hu/szallodaigazgato/


Ismerje meg szállodánkat, magas színvonalú szolgáltatásainkat!
Most induló, izgalmas játékunkban Önnek lehetõsége nyílik megismerni közelebbrõl egy négy csillagos szálloda életét,
és még értékes ajándékokkal is gazdagabb lehet. Fogadja el meghívásunkat!

Legyen Ön szállodánk igazgatója három napra, üljön bele az igazgatói székbe, vegyen részt az irányításban,
nézzen be a színfalak mögé, ismerje meg a szállodai kulisszatitkokat és mindezeken túl részesüljön
párjával együtt a VIP vendégeknek járó kényeztetésben!
A három "fárasztó munkanap" után Ön a Club Karos SPA**** tíz évre szóló klubtagságát kapja tõlünk munkája elismeréséül.

Adjon esélyt magának és ismerõseinek! Jelentkezzen az alábbi linken játékunkra és ajánlja ismerõseinek is!

A játékban az alábbi linkre kattintva vehet részt:

http://landing.clubkaros.hu/szallodaigazgato/


Üdvözlettel:

Erdei Krisztina és a Club Karos SPA csapata
06-30-9845161
www.karos-spa.hu
www.clubkaros.hu

Címkék: club karos spa

2012.05.01.

CyberWeb Design & Creative Studio nevű hazug banda is spammel

Egy dolgot nem szeretek: a hazugokat. Ilyen hazug és lehúzós banda a CyberWeb Design & Creative Studio nevű spammer is. A spamben egy ún. "elalvásstoppoló" fantázianevű kamukütyüt tukmálnak.

Maga a weboldal a szokásos "nagyon komoly" szinvonalú. Először is ugye a neve: www.akciosakcio.com Ilyen béna nevet épeszű ember biztosan nem talál ki. A következő dolog az elérhetőségek totális hiánya. Mert valljuk be: egy contact@akciosakcio.com email cím nem túl bizalomgerjesztő. És ennyi van a cégről, sehol egy telefonszám, sehol egy telephely, semmi: csak egy béna email cím.

Azon meg bizonyára csakis a véletlen műve lehet, hogy ez a spammer is a szervernet hálózatán vert tanyát. Érdemes lehet az egész címtartományt blokkolni. Tudom, ez nagyon radikális, és ilyet nem is szoktam javasolni, de talán ebben a helyzetben még mindig ez a legjobb.

Ami pedig ezt az állítólagos hasznos kütyüt illeti, talán anélkül is el lehetne kerülni a kormány mögötti alvást.

A spammerről egybként a spam wiki is megemlékezett, ahol nem is maradt komment nélkül a bejegyzés. Egy badboy néven kommentelő így írt (avagy hülyeúr kirohanása):

 

"És már meg is született született az összeesküvés elmélet. Vicces, vicces.

A magyar ember habitusa: NEM ÉN VOLTAM, JELENTSÜK FEL

Kedves majomember!

Nem ártana elolvasni és értelmezni a levél tartalmát, mielőtt nekiállsz háborogni. Az ilyen idióták miatt tart az ország ott, ahol tart...a csőd szélén.

Most elárulok neked egy óriási és nagyon hasznos titkot: a bacikkal teli billentyűzeteden találsz egy gombot, az van ráírva, hogy "DELETE". Tanuld meg használni!

Üdv,

BadBoy"

 

No, hát ennyit tud a spammer úr. A spamet egyébként a moh2-ve3.go2.pl [193.17.41.208] gépről küldték.

 

A pofátlan spam pedig így nézett ki:

Tudom, rég beszéltünk, de most ez nagyon fontos…
Egy éve halt meg Laci az M1-esen, és tudom, hogy már nem hozhatom vissza, de legalább másnak ne kelljen elveszítenie a párját elalvásos autóbalesetben! Amióta megvettem az elalvásstoppolót, nagyobb biztonságban érzem magam, bárcsak hamarabb rátaláltam volna. Erre ne sajnáljátok a pénzt,a szeretteink élete megfizethetetlen! Én innen rendeltem, mert itt most féláron adják:
www.akciosakcio.com
Többet ne induljatok el e nélkül!
Címkék: CyberWeb Design & Creative Studio, csaló, hazug, szervernet

2012.05.01.

gyorspenz.net új köntösben: netpenz.net avagy most Király Attila néven spammel a csaló

Steve Terence és Szentirmai Attila már a múlté. Ma már Király Attila néven tolja ugyanazt a hazug, lehúzós spamet. Persze, valószínűleg ez a név is csak annyira valódi, mint az előző kettő. Mondjuk az érdekes, hogy ahogyan a Szentirmai Attila nevű is üzleti elemző, úgy ez az állítólagos pécsi Király Attila is üzleti elemzőként próbálja magát eladni. Ki tudja, ez talán olyan varázsszó lehet, aminek hallatán az emberek félreteszik a józan eszüket.

A spam nagyon átlátszó. Mivel a gyorspenz.net webcím eléggé elhasználódott, ezért átváltottak a netpenznet címre, ami szórul szóra ugyanazt a gagyi kaszinó tukmálást hozza elő, mint az előző. Hogy pedig ne amortizálódjon le annyira hamar ez az újabb weboldal, ezért a bit.ly kedvelt URL-rövidítő szolgáltatás mögé bújtatták el.

Érdekes még az is, hogy mind a gyorspenz.net, mind a netpenz.net a 93.174.93.203 IP-címen található (nem véletlen tehát az azonosság), viszont a reverz DNS (=PTR) rekordja alapján ez a gép a server.anonymous-hosting-service.com névre hallgat. No komment.

A legszomorúbb azonban az, hogy az embereket úgy kell visszafogni, nehogy eme kaszn iós csalók megkopasszák őket. Jól írja az egyik fórumon valaki:

"Netes roulett az nem véletlenszerű... először nyersz.. aztán utána mindent elvesztesz..." (forrás)

Szóval mindezek után, ha mégis odarulettezed eme hazugoknak a pénzed, akkor bizony meg is érdemled. Ne dőlj be nekik!

A spam pedig így nézett ki:

 

Szia!


Íme, amit a múltkor ígértem:

Pár hónappal ezelőtt egy jó ismerősöm mutatott nekem egy hasznos oldalt,
ahol egy rendkívül egyszerűen működő online pénzkeresési lehetőséget mutatnak be.

Leteszteltük közösen, és valóban kiválóan bevált! Elsőre el sem hittük,
hogy ilyen rövid idő alatt lehet komoly pénzekhez jutni ezzel a módszerrel.

Mi mostanság heti 800-1200 EURÓ-t is elérünk vele. Ez durván egy millió forintot is jelenthet havonta.

Nézd meg, és használd:

http://bit.ly/netenpenztkeresni

A szisztéma nem mindig könnyű, viszont nagyon egyszerű és jól jövedelmez!
Teszteld, tanuld meg és keress sok pénzt vele!

http://bit.ly/netenpenztkeresni




Sok sikert!


Üdvözlettel:

Kiraly Attila
Üzleti elemző

Címkék: gyorspenz.net, netpenz.net, online pénzkeresési lehetőség

2012.05.01.

Rezsi net gagyi spam. A fusinet ismét támad

rezsi net gagyi spammer

A rezsire mindenkinek sok megy el. Még jó, hogy itt van nekünk egy a rezsit csökkenteni kívánó cég: a Rezsi net.

Sok reményt azért ne fűzz hozzájuk, mert még csak azt sem lehet tudni, hogy kik ők. Mert az OK, hogy MLM-ről van szó (bár nem is tudom, ez sem kóser, mert ez nálam eleve beindítja a gagyiriasztót), de szerződést kötni egy olyan féllel - (és engedni neki, hogy ő majd tárgyaljon a szolgáltatóiddal) - amelyik nem vállalja fel magát, hát az nem kicsit bátor.

Hasonló következtetésekre jutott egy Facebook felhasználó, aki meg is jegyezte a Rezsi net spammer oldalán, hogy

Megint egy szokásos magyar netes kamu. Nincs mögötte semmilyen cég. A kontakt egy ingyenes e-mail cím. Vajon a NAV már megtalálta őket? A weblapjukon semmilyen céges információ nincs. A bejegyeztető egy magánszemély. És vajon miért is amerikai szerveren üzemel az oldal? Aki munkára jelentkezne náluk, jobb, ha kétszer is meggondolja.

A hivatalos adatok
Registrant: Gyorgy Vadasz
Frangepan u 18
Budapest, Budapest 1044 Hungary

Registered through: GoDaddy.com, LLC
Domain Name: REZSI.NET
Created on: 24-Jan-12
Expires on: 24-Jan-13
Last Updated on: 03-Feb-12

Administrative Contact:
Vadasz, Gyorgy ufovadasz@citromail.hu
Frangepan u 18
Budapest, Budapest 1044 Hungary
+36.303298654 Fax --
Mondjuk Vadász György email címe (ufovadasz@citromail.hu) valóban egy  komoly és hiteles cég benyomását kelti. Talán elrabolták az UFO-k, és azért kezdett el spammelni, és a spam az UFO-k nyelve? Valószínűleg sosem tudjuk meg. Az viszont kár, hogy vissza is hozták ezt a spammer kompániát.

A spamet pedig az utóbbi időben hirhedtté vált Góczi Norbert fusinet spammer küldte el.

 

A full gagyi spam pedig így nézett ki:


Szíves engedélyét szeretnénk kérni egy üzleti ajánlathoz.

Ha szeretné 0 forint percdíjért hívni az összes helyi és belföldi vezetékes számot, valamint további 45 ország vezetékes számait, illetve azokon belül 8 mobilszolgáltató számait, méghozzá a nap bármely időszakában, vezetékes számról, ami akár az Ön meglévő telefonszáma is lehet, s mindezt úgy, hogy ki sem kell mozdulnia otthonról a szerződéskötéshez, kérje ajánlatunkat a következő címen:
www.bit.ly/Al3qZk.

Ugyanezen a címen várjuk jelentkezését, ha csatlakozni szeretne az ország legkedvezőbb díjszabású mobil flottájához, valamint ha azt szeretné, hogy a jövőben 15-20%-al kevesebbet fizessen villanyra és távhő szolgáltatásra.

Tisztelettel,
A Rezsi Net csapata

-------------------------------------------------------------
Hivatkozva és tiszteletben tartva "a gazdasági és reklámtevékenységről szóló" 2008. évi XLVIII. törvény 6.§ - át, melyben foglaltak szerint kéretlen elektronikus, üzletszerzést célzó reklámüzenet csak természetes személynek nem küldhető előzetes beleegyezés nélkül. Az Önök címe nyilvános cégadatbázisokban, cégtudakozókban megtalálható az interneten. Ezért egészben (vagy részben) céghez, vállalkozáshoz vagy magánvállalkozáshoz (esetleg intézményhez) köthető.



Amennyiben nem szeretne több hírlevelet fogadni, a leiratkozáshoz kattintson ide:
http://onlinelevel.hu/leiratkozas.php?meg=******************************************

 

Címkék: fusinet, rezsi net

2012.05.01.

A Legjobb Napok Kft avagy a mostérdemes.hu is spammel, szégyelld magad Benefi Zsolt!

A legjobb napok akkor voltak, amikor még nem lepték el a netet a béna nevű cégek. De ezeknek a napoknak vége, és itt van nekünk a Legjobb Napok Kft legújabb oldala, a szintén bizarr nevű mostérdemes.hu.

Hogy mit is érdemes most tenni, az azt hiszem egyértelmű: elkerülni ezeket a spammereket messzire, mert azt amit ezek kínálnak, bárhol máshol te is elérheted, ehhez nem kell egy spammer közreműködése sem.

A hírlevélnek mondott spam azért is gagyi, mert ahelyett, hogy egy linkre kattintva le tudnál iratkozni (ami egy legitim és értelmes hírlevél esetén magától értetődő elvárás), a gagyi Legjobb Napok Kft esetén egy emailt kell nekik ehhez írnod.

A spamet egyébként az ixor.hu [195.5.177.100] gépről küldték, amit nyugodtan blokkolhatsz, mert jó levelet aligha kapsz tőlük.

 

benefi zsolt spammer

Benefi Zsolt spammer vagyok, mert most érdemes!

Forrás: http://img2.iwiw.hu/0204//user/00/90/21/06/3/user_9021063_1267739750614

Címkék: mostérdemes.hu, legjobb napok kft, benefi zsolt

2012.05.01.

Koffeinmentes fogyás: iItt az acai berry. A Harmónia Egészség Kft is spammel

acai berry spam bogyó

Magyarország kövér egy ország, és aligha van olyan mázlista, aki nem próbált még (úgy értem, mert nincs rá szüksége) fogyókúrázni. Még jó, hogy vannak nekünk a különböző pirulák, de jaj! Mindegyikben koffein van, ami az anyagcserét próbálja meg felpörgetni.

Még jó, hogy itt van nekünk az "acai berry", az új csodabogyó, amiben viszont nincs koffein, és mégis hat. Legalábbis egy csomószor láttam már egy ostoba riporternő képét, amin bambára kerekített fejjel csodálkopzik, hogy jé! Ez tényleg hat!  Nagyon hiteles, mondhatom.

A honlapjuk alapján, amit állítólag a Harmónia Egészség Kft. üzemeltet, egyébként nagyon sanszos, hogy nem feltétlen azt kapod a pénzedért, amit vársz.

Először is honlap gagyi. Mert mi is az az acai berry? Valami bogyó. De miért nem fordították le a bogyó nevét magyarra? Aztán a következő dolog, aminek be kell indítania a kamudetektort, az az "igazolások" menüpont, ahol ugyan fel van tüntetve 3 darab külföldi tanúsítvány, de ezeknek Magyarországon semmilyen relevanciájuk nincs, arról nem is beszélve, hogy egyik sem említi, hogy ha ezt a pirulát tömöd 2 marékkal, akkor lefogysz valaha is az életben. Az elsőben szó van valami ködös antioxdáns dologról, ami nem feltétlen fogyaszt, de legalább az olcsón beszerezhető C-vitamin is megteszi, ti. az is egy antioxidáns.

Azt ugyan írják a honlapjukon, hogy bejelentették az OÉTI-hez, és ezért szerintük attól kezdve jogszerűen forgalmazható, de én mégis azt javaslom, ne vegyél tőlük - semmit. Egy spammerben ugyanis nem lehet megbízni, és a honlapjuk egyáltalán nem a megbízható, bejáratott biznisz képét sugallja.

Egyébként rájöttem, hogyan fogyaszt az acai berry spam: folyton a DEL gombot kell nyomnod, annyiszor elküldték ezt a gagyi spamet. Szóval én inkább megyek, és futok egyet. Az legalább tuti használ, ha meg bírom állni, hogy ne zabáljak fel mindent. És legalább ingyen van.

A spam pedig így nézett ki:

 

Elege van abból, hogy az összes fogyókúrás készítmény koffeint tartalmaz?
Ne keressen tovább! A megoldás a KOFFEINMENTES ACAI!


Ötvözi a csodagyümölcsnek kikiálltott acai áfonya összes jótékony hatását: energetizál, méregtelenít és fogyaszt! De mellőzi a koffein összes káros hatását: nincs vérnyomás emelkedés, sem az ezzel járó rosszullétek, nincs fejfájás, sem szívdobogás! A kilók pedig csak mennek és mennek és mennek!


Rendelje meg most! Több ezren lefogytak már tőle, Ön miért lenne kivétel?


Megrendelem a Koffeinmetes acait, most rendkívüli kedvező áron, 12.082,- Forintért!
(A házhoz szállítás ingyenes!)

Címkék: acai berry

2012.05.01.

A 7even online ügynökség gátástalanul spammel: Nyisson webáruházat most 74.500 Ft + áfa áron!

Szegény évek óta elsős egyetemista Tollas Roland már a múlté. Kovács István Márton még próbálkozik, de haramosan ő is belátja, hogy nem való ez neki. Bár csak a 7even online ügynökség is hasonló belátásra jutna.

Adott ugyanis egywebáruházakat tukmáló cég, a 7even online ügynökség, amelyik üstökös módon (rendszeresen visszatér) spammel.

A spam az srv.uniadmin.hu [91.82.12.245] gépről jött (nyugodtan bannold, nem fog fájni). Korábban a spam egy másikgépről jött, de az utóbbi időben már Kenéz László gépéről.

 

kenéz 'sittes fejű' lászló 7even online ügynökség spammer

Íme Kenéz László, akinek saját elmondása szerint "sittes feje" van. Hát, ha ő mondja, ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele?

Forrás: http://img1.iwiw.hu/0104//user/00/00/23/54/1/user_23541_1130970664267

 

Kenéz László pedig úgy jön a képbe, hogy feltehetően 2011-ben csatlakozott webprogramozóként - ahogy ő fogalmaz így az iwiw-en - a "bandához", mellékállásban pedig spameket tol ki boldog-boldogtalannak.

Persze lehet, hogy azon tűnődtél, mégis kik ezek az emberek, hogy spammelni merészelnek? Hát íme, ez itt a 7even online ügynökség, a (spammer) "banda":

 

 

7even online ügynökség: a spammer banda

Kép forrása: http://img3.iwiw.hu/0301//user/00/00/23/54/1/user_23541_1260379734203_box2

Jobbról a negyedik Papp Csaba az ügyvezető, aki egy youtube-os videoban azt is elmondja, hogy 4 divizió van náluk. Szerintem meg 5 van, mert a spammelő divíziót kihagyta. Mondjuk mókás az, hogy van a 11 tagú "banda", amiből vonjuk le a titkárnőt és a recepcióst, és marad egy divízióra 1,5 ember.

Mondjuk én egy kicsit az online marketing divíziót erősíteném egy olyan emberrel, aki tudja, mi a tisztességes marketing. Mert azt már megszoktuk, hogy kicsi országunkban az "online marketing" - amint erre a 7even online ügynökség is példa - kimerül az info@ címek spammel bombázásában, de az már tényleg a gagyi legalja, amikor egy angol nyelvű linuxos listára is elküldik a magyar nyelvű spamet, miszerint 50%-kal olcsóbban vehetsz tőlük webshop-ot.

Hát kb. hasonló célzásra és relevanciára számíthatsz, ha őket bízod meg az online marketingeddel. Én a helyedben azonban kétszer is meggondolnám...

Címkék: 7even online ügynökség

2012.04.22.

Egy olvasói levél

Tegnap az alábbi levelet kaptam a kapcsolatfelvétel oldalról. Mondjuk valóban nem írtam ki, de azért egy érettségi azért elvárás lenne a hozzászóláshoz

Nev: SPAMMER
Email: bolondok.haza@freemail.hu
Uzenet: Gratulálok! Nagyon jó az arctalan blogod! Valyon miért nem vállalod fel magad? Félsz a bíróságtól köcsög? Ha ennyire legális és jogszerű amit teszel, akkor miért is nem írod ki, hogy ki is üzemelteti ezt az oldalt! Mert ez olyan raj mi? Ennyi vagy!

 

Először is köszönöm a gratulációt. Viszont azt szeretném kérni, hogy ha választ is akarsz kapni, akkor érvényes email címet adj meg. De lehetőleg a saját email címedet add meg, ne azt, ahol laksz.

Nekem pl. semmi gondot nem okoz, ha nyitsz rólam egy blogot, és leírod, hogy "már megint levitte a kutyát sétálni". Ez egy jóravaló, derék dolog, ami miatt megdicsérnek az emberek, mondván, de szépen törődik a kutyájával. De ha rólad azt írom, hogy spammelsz, vajon azért téged is megdicsérnek? "Jól van, fiam, nem hiába járattunk egyetemre, valamirevaló spammer lett belőled. Gyere papához..."

De ha csak az igazságot leírom (feltéve, hogy valóban így teszek), az miért fáj neked? Tudod, ha a tükör és a mérleg azt mondják, hogy dagadt vagy, akkor az a te hibád, nem a tüköré, sem a mérlegé, mert azok csak azt az egyszerű tényt közlik, hogy dagat vagy.

Szóval, ha ide kerültél, akkor az azért van, mert spammeltél. Ha tévedek, akkor nyugodtan mutass rá az adott helyen, helyesbíts, sőt akkor én magam is helyesbítek. De ha tényleg spammeltél, és megbloggoltalak, akkor szállj magadba és vond le a konzekvenciákat. Ha pedig még azután is úgy érzed, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha a gagyiddal megszórod a fél Internetet, akkor ne hőbörögj, ha te is egy leszel a magyar spammer F-faktor versenyében.

Hogy miért nem írom ki az üzemeltető nevét, lakcímét, személyi igazolványát, fizetését, mozibérletét, kutyájának hívójelét, stb. annak az az oka, hogy ezt nem kérték a spammerek. Ahogyan őket sem érdekli a nevem, sem az engedélyem. Meg aztán mi közöd is lenne ezekhez, hiszen te sem mutatkoztál be. Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy te vagy a SPAMMER, így elégedj meg annyival, hogy én meg az ANTISPAMMER vagyok. Ennyi!

Címkék: spammer, hőbörgés

2012.04.21.

A 40-40-40-es klub, avagy Radev Mitko spammer Talk Fusion spam ajánlata

 

radev mitko talk fusion spammer

 

Hol van már az eharex és más piramisjáték?! Üdv a 40-40-40-es klubban! Ha te sem tudod, hogy ez mi, akkor nem vagy egyedül. Még jó, hogy itt van nekünk egy Radev Mitko néven bemutatkozó spammer, aki az r.mitko62@gmail.com email címről osztotta meg ezt a levélszemetet.

A honlapjuk szerint ez egy olyan azonnali pénzkereset, ami egy csapásra megoldja pénzügyi gondjaidat. Ehhez pedig csak annyit kell tenned, hogy megnézed ennek a spammernek a webcímét, ahol egy lapozható videoüzenetben igyekszik sablonos, nehezen hihető közhelyekkel meggyőzni, hogy csatlakozz.

Ha még mindig nem értenéd, mi ez a biznisz, és az előbbi lózungok sem indították be a kamu detektorodat, akkor a honlapjuk segít ebben:

 

"Keress egy olyan embert, aki tagja a Talk Fusion Hálózatnak
és vegyél tőle egy videó email küldőt, utána gyere vissza ide
és akkor folytatjuk.

Csak ezt a fajtát fogadjuk el, semmilyen más tipusút nem.

Az interneten  forgalomban levő ingyenes videó email küldőkkel
levelezgess bátran a nagyival vagy a szépszemű lányokkal,
de ide nem lesz  jó, mert a háttérben álló szoftver cégek
egyike sem fog Neked fizetni azért mert az ingyenes szoftvereiket
használgatod és terjesztgeted  Széles e Nagyvilágon..."

 

Tehát van egy cég (Talk Fusion), akinek van egy "video email küldő" alkalmazása - súlyos dollárokért. Szuper. Ha csatlakozni akarsz, akkor pengesd ki érte a zsét, mert pl. egy ingyenes program (ami egyébként ugyanazt a funkciót tudja) az nem jó. Ez nyilván egy nagyon logikus érvelés.

Egy kicsit utánanéztem ennek a Talk Fusion-nak, és - köszönjük google - már az első oldalon kiverte a szemem egy MLM átverésekkel foglalkozó blog, ahol a Talk Fusion nevű cégnek is a körmére néztek. Persze ez a cikk már 1,5 éves, de hát az Internet (meg a Google) nehezen felejt.

Ebből a blogból sok negatívum kiderül, amelyek közül itt csak a legutolsó pontot idézem:

"Angol nyelven rengeteg cikk, írás született már Talk Fusion átverés, Talk Fusion panaszok címmel."

Ha pedig mindez nem elég, hogy elrettentsen a Talk Fusion-tól és a hozzá kapcsolódó vállalkozásoktól, akkor nézd meg a felhasználási feltételeiket:

Érted? Most regisztrálsz, és elfogadod, hogy bármit is írjanak majd később oda, te azt elfogadod és aszerint fogod használni. Szép munka, kedves Szabó Norbert és István, akik magukat csak "Marketing Háttér Admin" címmel illetik, akármit is jelentsen ez.

Mivel az egész oldalon zéró kapcsolat van megadva (zéró email, zéró telefon, zéró cím, zéró stb.), nyilván minden hiteles vállalkozás így csinálja. Szóval mindezek alapján ők lehetnek a háttérben megbújó emberek, akik a végén majd zsebre vágják a nagy zsét.

Szegény kis Radev Mitko, akit bepaliztak ebbe a buliba (mert nem nézett utána, hogy kik is ezek), és most legalább a saját belefeccölt pénzét akarja visszaszerezni - a Talk Fusion kétes módszerével. Szégyelld magad te bolgár spammer.

 

A spam pedig így nézett ki:

 

Üdvözlöm!

 

Egyszerű, és megvalósítható, intelligens munkára hívom Önt, amivel sok más embernek tud segíteni, és ez által a saját anyagi helyzetét is rövid időn belül rendbe teheti.

Cégünk a világ 7. legnagyobb internet-kommunikációs cége, és Ön velünk már a Föld közel 200 országban dolgozhat otthonából, az interneten keresztül! 

Fizetési rendszerünk egyedülálló, mert 3 percen belül kifizetik Önnek az elvégzett munka ellenértékét! 

Kérem, kapcsolja be a hangszórót, s nézze át ezt a rövid ismertetőt! 

 

http://internetkereset.eu/1893771/hu/invite

 

Tisztelettel:
Radev Mitko

Címkék: radev mitko, talk fusion, mlm, átverés

2012.04.15.

Quantum Research spam. Szégyelld magad Pósa Viktor ügyvezető igazgató!

Itt a legújabb tőzsdés spam, amely nagy számú felhasználó segítségével próbálja megsaccolni, mennyi lesz az arany (vagy ahogy ők nevezik, amolyan schmittesen: "arny") ár. Csak kár, hogy ezért spammelni kellett.

A levél végén pedig a szokásos hazug disclaimer. Arra meg odafigyelünk majd, hogy tényleg ez volt-e tőlük az utolsó spam.

A spamet egyébként Pósa Viktor ügyvezető küldhette el. Érdekes, hogy ő a Corvinuson tanult. Kár, hogy ott sem tanítják, hogy otromba dolog spammelni.

 

pósa viktor spammer

Pósa Viktor ügyvezető

Kép forrása: http://profile.ak.fbcdn.net/hprofile-ak-ash2/23263_726923781_6442_n.jpg

 

A spam pedig így nézett ki:

QuantumResearch.hu
Tippeld meg mennyi lesz az arny ára és nyerj egy valódi ARANYLAPKÁT 150.000 forint értékben!
JÁTSZOM >
Második helyezett wellness hétvégét, harmadik helyezett Prémium Gold Utazási Kártyát nyer!
Játék időtartama: Március 12-től Április 15-ig tart.
Email elérhetősége nyilvános céges adatbázisból került hozzánk. Ennek felhasználása ezen egyszeri alkalomra szól, több levelet nem küldünk cégének. Észrevételeit megteheti az info@quantumresearch.hu email címre küldött üzenettel.
Címkék: quantum research

« Előző oldal Következő oldal »